Mit keres az életem a szobádban? – vallomás
Olyan ez, mint Karinthy Frigyes Előszó c. versének ismétlődő sorai: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” Mert a Kedves távol, a barátnő éppen nagyon elfoglalt, a kolléga pedig erre nem alkalmas. Én meg, igenis, el akarom mondani valakinek!
„Tegnap délután még itt a városban volt egy élményem. Különös volt az egész, mert amolyan átlagos városi életkép vett körül. Csak annyi történt, hogy egy mélyet szippantottam a levegőből. Egyszerűen orrba csapott az illata. Tavasszal volt teli. Annyira ellentétben volt minden mással, amit a többi érzékszervemmel éreztem, hogy nem tudtam betelni vele. Úgy éreztem, hogy magát az Életet szívom magamba (ami igaz is, hisz levegő nélkül nincs létezés…). Teljesen feltöltődtem, s mint aki transzcendesben van (lehet, hogy ott is voltam), úgy ültem az autóban hazafelé.”
Szeretek írni. Magamból ki, mindent. Ami van, ami érint, ami foglalkoztat. Legyen az öröm, bánat, siker, kudarc, előrehaladás vagy gyötrődés az éppen aktuális nagy semmin. Kifelé mindent a nagy fehér lapra! Az ujjaim hadd peregjenek a billentyűkön (áldom a sorsot, hogy anno suliban megtanultam gépírni – vakon), s lássam gondolataim a képernyőn! Csak egy gombnyomás, s mehet a virtuális világ láthatatlan, IP címek és nicknevek mögé rejtőző közönsége elé. Ő, a naplóm már egy saját, jól bejáratott pszichológus. Hiszen oda bármit és bárhogyan. S legalább itt benn már kevésbé szorít.
Hogy esetleg ezt mások is olvassák? Ah, kérem! Egy újabb film az olvasók számára. Legfeljebb nem a televíziót kapcsolják be, nem a krimit, a ponyvaregényt kapják le a polcról esténként, és álmodják bele magukat egy másik képzelt világba, hanem pont az én életem egy darabjába. És akkor sem az enyémet élik meg, hanem lefordítják a saját világukra. – Ó, bocs, ez már pszichológia! – Olvassák az írásaim, mert számukra én egy mese vagyok, és a történetem, érzéseim, gondolataim csodálkozásra, bólogatásra vagy akár fejcsóválásra készteti őket. Azt már külön sikernek könyvelhetem el, ha elgondolkoznak saját életükön az írásaim alapján.
Olvasnak, és olvasom én is mások bejegyzéseit. Hogy miért éppen engem választanak a több tízezer, esetleg százezer ember közül? Ki tudja. Talán, mert tetszik nekik a stílusom, szimpatikus az életfelfogásom, vagy számukra csak egy érdekes színfolt vagyok a blogpalettán. Meglehet, úgy látják, sorsom az övékkel hasonló, és szeretnék azt érezni, hogy nincsenek egyedül. Én ugyanezen okok miatt lapozgatok naponta a blog-könyvtáramban. Találok könnyed, humorral spékelt stílust (blogopedia.freeblog.hu), színes szavakra átformált érzéseket (almokkriptaja.freeblog.hu), az örök elégedetlenségét sajátos „bájjal” kifejező morcogót (zombiporno.freeblog.hu), szeretnivaló bringás nőcit (zora.freeblog.hu) és, többek közt, intellektuálisan lenyűgöző, yuppie-nak készülő fél pár zoknit (zokni.freeblog.hu). Olvasom őket, s számomra ők a „mindennapra egy mese”. Inkább az ő életükbe kukkantok bele, minthogy pl. Győzikéjét lessem a tévé képernyőjén keresztül. Szabadon tekinthetek be a kinyitott és teljesen vagy részlegesen függönytelen ablakon, amit egyébként nem illik megtenni, ha a szomszédról van szó.
Igen, igen, extrovertált és kíváncsi ember vagyok. Mint a többiek. S befelé forduló is, mert a naplót magamnak írom. … És Neked!
Olvasod a bejegyzéseim, s azt hiszed egy idő után, hogy ismersz, és most már van jogod véleményt mondani rólam, az életemről. Ne áltasd magad ezzel, mert nincs! Írd le nyugodtan gondolataid, hiszen azért van ott a hozzászólási lehetőség, küldj egy szmájlit, ha tetszett a bejegyzés, vagy csak köszönj! Az én életem az én regényem, hadd formáljam kedvemre. Te csak olvass, és álmodj velem!
Idő, pénz, információ
„Édesem! A vonaton ülök. 16 óra 10 perckor leszek az állomáson. Találkozzunk ott! Rendben? Puszillak” – így szól az sms, amit a páromnak írok, amikor utazom hozzá. „Oké, ott leszek. Csók” – érkezik hamarost a válasz. Gyors sms-váltás, rapid egyeztetés, és az egy órával későbbi találkozó megbeszélve, lefixálva.
Emlékszem, annak idején majd’ 19 évesen azzal a fekete hajú, zöld szemű sráccal kedden – szóban – megbeszéltük, hogy pénteken délután öt órakor a gimi mellett találkozunk. Ő megígérte, hogy ott lesz időben, hisz utál késni, illetve megvárakoztatni bárkit is. Ha szép lányról van szó, akkor meg különösen! A randi létrejött, és a pár hónapos szerelem is. Akkor még az ős-őskort éltük, amikor nem volt egyikünknek sem mobiltelefonja (hírből sem hallottunk róla, talán éppen akkor született meg a gondolatszikra a fejében a feltalálójának), sem internetje, csak egy-egy tárcsázós (Igen, igen! amolyan körbetekerős), vonalas telefonja a szüleinknek. A randikat és a bulikat többnyire egy-két nappal előre rögzítettük Fejünkben volt a képzeletbeli határidőnaplónk. Vagy a jó öreg matávoson hívtuk egymást. És nem maradt le senki a buliról, és nem késtünk le egyetlen randit sem.
Az idő pénz, szól a mondás. S a világ e körül forog. Mindenki rohan, mindenki siet, mert lekési a …. Hopp! Mit is? Emlékszünk-e még rá? Vagy csak már rutinból megyünk előre, intézzük a dolgainkat, s csak akkor esik le, miért is akartunk odamenni, ha már ott vagyunk?
Elgondolkoztál-e már, hogy a technika fejlődését mi vonta igába? A pénz! Annak előteremtéséhez, megszerzéséhez pedig idő kell. A modernkor emberének élete abból áll, hogy folyamatosan időt akar nyerni. Mert az nincs elég neki! A XVIII. században a lovas kocsi jó néhány lócserével két-három nap alatt tette meg azt az utat, amelyet egy évszázaddal később a gőzmozdony vontatta vagonok egy nap alatt győztek le. A híreket futárok, gyors postakocsik szállították, s még itt, Európában is napokba telt, míg meg tudta az egyik királyi udvar, hogy éppen ki üzent neki hadat.Minden technikai találmány azért jött és jön létre, mert az ember munkáját és életét akarják a feltalálók megkönnyíteni amellett, hogy maguk is élvezik a feltalálást. Az ember energiát és időt spórol meg a gépek segítségével. Gyorsabb, pontosabb és eredményesebb munka több időt és pénzt jelent. A gőzgép feltalálásával (bár már az i.u. I. században is volt egy változata, igazán a XVII. században jelent meg az első) nemcsak jó néhány kézzel végzett munka lett gépesítve, hanem felgyorsult az utazás is. Újabb időnyerési lehetőség. Ma már a távolság igen relatívvá vált: a gyorsvasutak (sajnos még hazánkban nem) úgy nyelik a kilométereket, mint kacsa a nokedlit. A repülőgépek pedig a legtávolabbi kontinenseket kötik össze egy napon belüli eléréssel!
Morse (1838) és Meucci (1849) találmányai, a távíró és a távbeszélő, időt és távolságot legyőzve hozta az embereket képzeletbeli karnyújtásnyira. A hírek egyre gyorsabban terjedtek a világban. Olyan távlatokat nyitottak meg ezekkel a nagyszerű technikai tárgyakkal, ami se ők, se más nem gondolt akkoriban. Csak talán Verne fantáziájában merült fel az internet, a mobiltelefon, a videofon, melyek ma oly sok időt nyernek nekünk. S információhoz juttatnak bennünket.
Valahol egyszer hallottam azt az aranyat érő mondást, hogy az információ birtoklása hatalmat jelent. Gondolkozz el ezen! Ki van lépés előnyben a többi emberhez képest? Aki elsőnek jut az információ birtokába. Ő szabhatja meg, hogy ki fog tudni róla, és mikor adja tovább. A média, a politika, a gazdaság erre épül: az információ minél hamarabbi megszerzésére. S megint az időnél és a pénznél kötünk ki. Mert aki időben lép a frissen megszerzett ismeretei alapján, az előnyhöz jut a többiekkel szemben, és pénzre válthatja a tudását. És itt jelenik meg a technikai fejlődés fontossága újra a porondon. Ma már nem lehet megmondani mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás. A technika azért fejlődik, hogy újabb és modernebb – eddig a piacon nem látott és ismert -, eszközökkel lássa el az emberek világát, és aki a leggyorsabb (idő!), az viszi a több pénzt. Az emberek azért veszik a jobbnál jobb gépeket, eszközöket – legyen az mobiltelefon, számítógép, fax vagy autó -, hogy gyorsabbak és technikailag felkészültebbek legyenek a többieknél, így ők elébb juthatnak az információhoz, amiből esetleg, ha ügyesek, pénzt csinálhassanak.
Feltennék néhány kérdés így a mondandóm vége felé: valóban nyertél-e plusz időt a technika vívmányai segítségével? Érzed-e esténként, hogy kéne még vagy extra két óra a nap huszonnégyéhez, és akkor elmondhatnád, ezt a napot is egészben tudtad lezárni? Tudsz-e úgy elmenni fürdeni, wc-zni, hogy nem viszed magaddal a mobilod? Ha hazamész, első mozdulatod az, hogy a nettel összekötött számítógéped beizzítod? Van ugye e-mail postafiókod, msn-ed, icq-d és skype-od? Ezeken állandóan elérhető vagy? Van olyan, hogy egyszerre több emberrel is „csevegsz”? Ja, és közben zenét is hallgatsz?
Ha igennel válaszolsz (még nem esetén is megteheted megelőzésként), akkor érdemes leülnöd, és elgondolkoznod: mit csinálsz rosszul, és jó-e ez így neked.
Próbálj ki valamit! Szánj egy napot az időre, a „csendre” és, elsősorban, magadra. Kelj fel úgy, hogy nem szól a zörgő, a tv-távirányítóját dugd el még előző este, a mobilt aznapra veszítsd el, az mp3-lejátszódról ne tudd, hogyan működik! Ne találd meg a számítógép „On”-gombját, sem a slusszkulcsot! Viszont poros emlékezetedből kaparj elő néhány emlékképet, és ismerd fel a pincében vagy garázsban szenvedő, elfelejtett kerékpárod csábító alakját, és bringázz egyet! Vagy csak gyalogolj! Vagy csak ragadd meg a könyvet, amit már évszázadok óta el szeretnél olvasni, és vesd magad hasra az ágyadon! Ha a barátnődre/barátodra szánod a napot, azt fogod látni, hogy együtt ilyen jól már igen régen éreztétek magatokat!
Ha bevállalod a fentieket, akkor aznapra tiéd lesz a végtelen, határtalan idő! Bár huszonnégy órából fog állni, úgy fogod érezni, hogy soha nem ér véget, és még sem unalmas. Ja, először furcsa lesz valami: csend lesz körülötted. Ne ijedj meg! Ez természetes. És azok a fákon zajoló valamiket madaraknak hívják, és valójában csiripelnek, meg dalolnak.