Az egyik blog hozzászólásai indítottak bennem egy gondolatsort, valamint juttatták eszemben egy nem régen Anyám és köztem elhangzó párbeszédet. A válásom hírére többen felkapták a fejüket. “Ti? Hiszen olyan szép pár vagytok/voltatok?” A látszat valóban sokszor csal. Sőt, még a látszat látszatja is. Mi nem veszekedtünk, mi nem vitatkoztunk, mi nem öltük egymást szavakkal és más módon. Mi nem törődtünk egymással. Anyámmal is beszélgettünk erről. A fenti mondatokat neki is elmondtam. Erre ő: “Mi sem veszekszünk.” Gondoltam rosszul fogalmaztam, így a vitatkozást hoztam példának. Reakció: “Mi sem vitatkozunk.” És így tovább. Lassan végére értem a két ember közötti konfrontáció, összeütközések összes változatának megfogalmazásának, de ő még mindig ahhoz ragaszkodott, hogy ők NEM. Pedig…

Erre jön Apu, valamit mondott, s már kész is volt a vita, a szópárbaj, a durci, az egyebek alapja. Teli szájjal mosolyogtam és kuncogtam. Apu kíváncsian rám néz, hogy-hogy ilyen vidám vagyok, amikor ők … Én pedig szépen elmeséltem az előzményeket.