Mivel kaptam egy tippet, hogy hol is aludhatnék vasárnap éjjel, így egyenesen Veszprém felé irányoztam az utamat, miután az UB programunk véget ért.

Elég korán lett volna még (11 óra) a szállásra menni, ezért leparkoltam az első (nem tudom, van-e több), utamba kerülő pláza parkolójában, majd miután megállapítottam, nagyon nincs kedvem boltokban flangálni, így a város központja felé ballagtam. Nagyon fújt még mindig a szél, és a balatoni kalandunk után kissé elegem is lett belőle egy időre. Nem sikerült eldöntenem, mit is akarok igazán, a jobb lábam kisujját is szándékomban állt kímélni, ha már sikerült véresre feltörnöm, így egy jó félórás keringés után betértem egy Sparba, vettem ezt-azt, majd visszamentem az autóhoz. Üldögéltem a hűvös, árnyékos parkolóban, majd gondoltam, itt az idő a szállásra menni.

Könnyen odataláltam, és az SMS-ben megkapott kódokkal bejutottam a kertbe, majd aztán a szobámba is, ami egy apartman volt. Konyha, fürdő, wc és 4 személyre ágyak. Ja, és tv. Rögtön bekapcsoltam, hogy van-e Eurosport, merthogy azon ment a Giro di Italia. Volt.

Kajáltam, majd ledőltem az ágyra és bámultam a versenyt, de nem igazán jutott el a tudatomig, mit is látok. Felpolcolt lábamból pedig áramlott a vér a fejem felé. Aludni sem tudtam, így csak néztem a közvetítést. Később olvasásra adtam a fejemet (Wass A. – Hagyaték – sokadszorra), és 8 óra, fél kilenc tájékán alvásra.

Azt hiszem, pihentető alvást eszközöltem a fáradtság és a kialvatlanság ellenére. Így frissen, üdén vághattam neki a hétfői programomnak. Elsőnek egy decathlonos váráslásnak. Majd irányba vettem a stadiont, ahol az esti koncert volt.

Sima liba volt eljutni mindkét helyre, hála az iGo-nak. Le is parkoltam a stadion utcájában. Kifizettem egy két órás parkolásdíjat, majd görcsöltem egy sort azon, hogy fogom a koncert végéig a fizetést megoldani. Ez addig tartott, míg meg nem láttam az utca elején (végén) a táblát, hogy csak 18 óráig fizetős a parkolás. Wow, már csak aprópénzt kell váltanom!

Mindez megoldva egy távolabbi Coopban, majd az aluljáró köztoalettében az este utolsó előtti, előtti pisilését is megoldottam. Innentől kezdve óvatosan ittam. 3 óra táján kifizettem a 3 órás díjat, majd odasétáltam a kapuhoz, ahol a kiemeltállóhelyeseket beengedték. Kezdődött az ácsorgás. Ugyan sikerült két kb. 30 perces ülést is beiktatnom a koncert kezdetéig, de azért a lábaim még nem feledték a hétvégi kihívásokat. De úgy tűnik, az állásban is megy a hosszútáv…

Igaz, a fáradtság (fizikai) rányomta a bélyegét a koncert teljes átélésére, s míg a lelkem, a szívem együttélt a zenével, a közönséggel, addig a testem arra vágyott, hogy vízszintesbe vagy legalábbis ülőhelyzetbe kerüljön lehetőleg minél hamarabb.

A koncert szuper volt. Hihetetlen tömeg, hihetetlen rajongótábor. Elöl voltam, nem messze a színpadtól, és így elég közelről láttam, hogyan hatódik meg a három zenész attól a szeretettől, ami feléjük áradt. Eleinte csak az érződött, hogy elkezdődött egy koncert a sok közül, aztán a közepétől kezdve már lehetett tudni, több ez. A jég ténylegesen akkor tört meg, mikor a magasba lendültek a már fehér kesztyűs kezek, és jött a karlengetés jobbra-balra.

A végén már egymást ölelgette a színpadon levő zenekar tagjai, és bennem az az érzés volt, hogy legszívesebben minket, közönséget ölelnék keblükre. Nyomtak egy ráadás blokkot, és az i-re felkerült a tökéletes pont. Ha nincs a testi fáradtságom, akkor 10 centivel a föld felett lebegve távoztam volna. Így szépen kiballagtam az utcára a tömeggel együtt, beültem az autómba, magamba öntöttem a zéró kóla maradékát, hogy egy kis koffeinnel támogassam az éberségemet.

Nem tudom, mennyi időbe tellett kikeverednem Bp-ről, de egyszer csak az autópályán találtam magamat hazafelé száguldva. Elég hamar kivettem a pihenő időmet, azaz az egyik benzinkútnál megálltam, megmozgattam magamat, és igyekeztem a fejemet is megszellőztetni. Majd újra autóba ültem.

Simán jöttem haza, de azt az élményt nem igazán kívánom magamnak vissza. Legjobban azt utáltam, ha előttem ment egy autó vagy több, mert egyszerűen a hátsó, piros lámpájuk olyan álmosítóan hatott rám, hogy csak szorgos pislogással tudtam a szemeimet frissebb állapotban tartani. Megállni már nem akartam, mert a hátam közepére kívántam azon autók újra megelőzését, amelyeket a hátam mögött hagytam addig. Szóval, ha jól emlékeztem, hangos énekléssel igyekeztem ébren tartani magamat.
Az már sokat segített, mikor reflektorral tudtam haladni.

Negyed háromkor megkönnyebbülten parkoltam le a házunk előtti parkolóban. Összeszedtem a csomagjaim nagy részét, majd beestem a lakásba. A nagyobbik gyermekem otthon aludt békésen. Ezen meglepődtem, de tulajdonképpen az ágyon kívül nem sok minden érdekelt akkor. Egy gyors zuhanyzást még megeresztettem, bár legszívesebben kihagytam volna azt is.

A reggeli ébresztőig 3 órás mély alvást mondhattam magamnak. Meg egy nagy kalandot. Na, jó, kettő volt az az egy.

Ilyenkor érzem azt, hogy bármire képes vagyok, csak a kétségeimet tegyem a sutba. Mert azok odavalóak.