Még mostanában sem hiszem el, hogy tetszhetem egy “jóképű” pasinak. Még mindig bennem van a reflex arra, hogy úgy tegyek, mintha nem is léteznék, ha a közelében vagyok, és mintha nem is vettem volna észre, hogy történetesen felfigyelt rám. S ha esetleg így van, gyakran az a gondolat jelenik meg először: “most mi a túrót néz így engem?”

S bár tudom, hogy megnézhető vagyok, s nem kell csadorba bújnom, ennyi év után nehéz a kisebbrendűségi érzést levetkőzni, elhagyni.

Egyébként meg nyugodtan leshetnek a pasik. Engem úgy is csak Ő érdekel. Meg plusz kettő, de ők nem oly módon…