Még mielőtt leesett volna ez a több, mint 25 cm hó, még csütörtökön elmentem meló után úszni. Majd’ 3 hete nem lapátoltam kezeimmel az uszoda vizét. Ez ellen kellett tennem, illetve jó lenne, ha szokásommá válna a heti egy óra úszás.

Szóval, 25 perc gyors- és hátúszás vegyesen jutott nekem akkor délután, majd utána következett egy 50 perces masszázs. Nos, a jelenlegi masszőrömnek nem kell tartania attól, hogy lecserélem. Bár a páromra megtenném, legalább a lábaimat illetően, mert igen alaposan át tudja gyúrni. Olykor szenvedek, de olyankor biztosan érzem, hogy azt kapom, amire vágyom: egy teljes átgyúrást.

Masszázs után irány a Lidl, ahol már nem tudtam beszerezni azt, amiért elautóztam. Sebaj, majd lesz máshonnan. Vagy nem. Otthon már nem sok mindent tudtam csinálni, egy kis olvasás, és aludhattam is. Reggel látva az erős havazást, kezdtek kétségeim támadni a délutáni programomat illetően, de azért összepakoltam a cuccomat, kivakartam a még kevés hó alól az autót, és irány a meló. A délelőtt folyamán ki is derült, hogy a hazakocsikázáson kívül máshová nem igen fogok menni, az is épp elég gyakorlás lesz, ami hóban való vezetést illeti. Így a párom ült buszra, jött el hozzám estig.

A szombatom rendrakással és takarítással kezdődött, majd látva, hogy a hó nem akar elállni (ami a kisebbik gond lett volna), és az utakon levő nem akar csökkenni, úgy gondoltam, inkább otthon edzek egy jót futás helyett. Így a lakás suvickolást megszakítva egy órát a testem edzésére fordítottam, majd jöhetett a házimunka. Meg a gyors bevásárlás másnapra. Délután már csak a heverészés és egy kis hengerezés jutott.

Vasárnap korán keltem, és nekivágtam a havas aszfaltnak. Hamar eljutott a tudatomig, hogy egy terepcipővel jobban jártam volna az aszfaltos helyet, mert igen csak nehezített volt az aszfalton való szaladgálás. Mindenesetre le tudtam 21,2 km-t 2 és fél óra alatt.

Mire letusoltam, a párom is betoppant. Beszélgettünk egy kicsit (én pihentem, ő meg kiheverte a busz hidegét), majd felkerekedtünk a gyönyörű napsütésben, és egy bő két órát túráztunk a hóban. Feltrappoltunk a dombtetőre, majd folytattuk utunkat az alig járt piros turistaúton. Egy idő után már tényleg csak a szűz havat törtem (én voltam a kamáslimmal a hótörő). De a látképért mindent. Egyszer csak éreztem, lemarad mögöttem. Hátrafordulva láttam, hogy kezd leöltözni. Tudtam, mire készül, de folytattam utam, mert fotózni akartam, meg pisilni. Onnan láttam, hogy tényleg megfürdött a hóban. Az ötletet remeknek találtam, s magam is nekivetkőztem. Csak arról feledkeztem meg, hogy én alul jobban beöltöztem, mint ő, s nekem macerásabb lesz a cuccaim felvétele, mint neki. De ha a fejembe vettem a dolgot, meg is tettem. Segédletével megszabadultam a bakancsaimtól is, majd belevágtam magam a hóba egy hóangyal erejéig. Aztán gyorsan talpra álltam. Ott kezdődött a java! A lábaim pillanatok alatt lefagytak, s amíg legalább az atlétát nem kaptam magamra, csak kapkodtam a levegő után. A fagyni készülő ujjaimmal alig tudtam a lábaimra húzni a lábfej nélküli harisnyát, majd a hosszú szárú zoknikat. Amint bedugtam a lábaimat a bakancsaimba, már nyugodtabban és könnyedebben öltözködtem tovább. Jó buli volt, bár rövid. Bármikor újra belevetném magam a hóba, csak legyen mire állnom utána a havon kívül.

Ezen kaland után hazafelé másztunk lefelé. Én megkönnyebbültem, mikor végre stabilabb útra értünk, a lábaim bőven megkapták az egy napra jutó terhelést.
Még betértünk egy kávéra az egyik kávézóba, majd hazaérve gyorsan főzésbe kezdtem. Egy bő óra múlva már ehettünk is.
Az esti programunkra sem lehetett panaszom. Az összebújás mellett kaptam egy isteni lábmasszázst.
El vagyok kényeztetve. Ez tény.

Ami kettőnket illeti egy ínségesebb hét következik. Erre nem gondolok ilyenkor elválásunkkor, mert csak a szívem fájdulna belé. Inkább örülök az együtt töltött időnek, s annak, hogy mennyire fel tudok benne oldódni. Aztán a hétköznapok tennivalói úgy is elterelik figyelmemet, és újra élvezem, hogy olykor arra is jut időm, hogy ne csináljak semmit.