Olyan kalandokban van mostanában részem, hogy ihaj!

Oké, túlzok. A mínusz 16 fokban való hajnali futkosásomat nem tartom annak, mert nem fáztam. Viszont az rosszul esett, hogy a kapunyitó szerkezet lefagyott, és hiába nyomkodtam a gombjait, meg sem nyekkent. Így kívül rekedtem. 5 perces topogás, kísérletezgetés után, mikor már a kesztyűből kihúzott kezeim kezdtek megfagyni, átkocogtam a szomszédos lépcsőházig, hogy felébresszem a szüleimet kulcsért. Telefonálás lett belőle (az enyémet kivételesen nem vittem magammal, az Anyuét használtam), hogy felcsörgessem az otthon alvó gyermekem, dobja le a kulcscsomómat. Mire újra a lépcsőházunk előtt voltam, az ajtó már nyitva volt (valaki után nem záródott be), és az alattam lakó szomszéd az ablakban lógott (bezzeg, mikor kellett volna, még nem).

A szomszédomról jut eszembe az az előtt esti mókás bejutásom a lépcsőházba (nem tudom, miért nem akarták az égiek, hogy hazajussak ezen a két napon???). Munka után elautóztam a boltba. Nagyobb bevásárlásom eredményével és az egyéb kézbe jutó holmimmal próbáltam benyomni a már kinyitott lépcsőház ajtón. Viszont annyira csúszott az előtte levő térkő (ami szerintem nem outdoor), hogy még a küszöbön sem tudtam átlódítani az egyik lábamat, csak röhögve lökdöstem a vállammal az ajtót, hogy nyíljon jobban ki, s esetleg azzal a lendülettel be is lépjek.
A helyzetet a kisebbik gyermekem mentette meg, aki már várta hazaérkezésemet, és a nyitott lakásajtóban hallotta hangosan kommentált szerencsétlenkedésemet, így vágtatott lefelé. Ugyanakkor már láttam is, hogy közeledik segítőkészen a hazatérő alattam lakó szomszéd is.

Tulajdonképpen végül mindig megment valaki.

Gyorsan telik ez a hét is. Ma már csütörtök van. Hétfő délután vásároltam, főztem. Kedden munka után oldásra mentem, majd a páromnál aludtam. Hajnalban hazakocsikáztam, és meló. Délutánra edzést terveztem, de főzés lett belőle. Magamnak is, meg a kisebbik gyermekemnek is főztem külön-külön. Amíg a sütőben készült a kaja, addig gyors takarítás, és teregetés.
Komolyan mondom, nem unatkozom. Már megint eljött az az idő, amikor mindig csinálok valamit. Ami nem baj, mert egyébként meg a semmittevést nem bírom.
S ekkor jut eszembe Anyu. Arról panaszkodik mennyi dolga van, de ha meg ott lenne a lehetőség, hogy ne csináljon semmit, akkor úgy érzi, az nem neki való.

Konklúzió: tök jó, hogy amennyire ki tudom tölteni az időmet minden félével, annyira tudom élvezni, amikor semmi dolgom sincs.