Csendes tegnap délután és este. Bár a férjemnek volt egy húzása. Ugyan nem tudom, mire akart vele menni, mert csak egy icinykét bosszantott fel. Annyira, hogy beírom a blogba.

Vasárnap ebédre spagettit kotyvasztott. Azt tudni kell, hogy a gyerkőcök imádják a tésztát. Feltét nélkül. Mikor este hazamentem, láttam a hűtőben egy tál szósszal összekevert spagettit, illetve egy tányér csupasz tésztát. Az előbbiből kajáltam. Tegnap délután elővettem, hogy újra eszem belőle. Vacsi előtt elmosogattam. A férjem ott jött-ment a konyha környékén. Megkérdezte rámutatva a tésztára: “Te is akarsz belőle enni?” Igennel feleltem, de még rákérdeztem, hogy miért érdeklődik. Válasza: “Mert a gyerekek is biztos ennének belőle.” Háttal voltam neki, így nem láthatta, mikor jó magasra vontam a szemöldököm a csodálkozástól. “Miért, megeszik?”- kérdeztem. “Persze, tegnap is ettek belőle. Kétszer is!”- jött a válasz.

Mosogattam, jelzem, mosogattam. És láttam, hogy a négy koszos tányérból, ami tegnap délóta keletkezett, csak kettő volt szószos. Az egyikből a férjem evett, a másikból én. Morogtam egyett: “No, persze.” És ráhagytam. Aztán jött a bizonyíték arra, hogy akkorát hazudott, mint egy ház. Mind két gyerek lazán elutasította a szószos tésztát. Sőt a nagyobbik, mikor említettem a tésztát vacsorára, még nem is látta a kínálatot, akkor mondta, hogy ő nem kér olyat, amiben hagyma, paprika, meg ilyesmi van. Szóval, a sánta kutya lazán utol lett érve.

Ma úszni megy a csajával. Amiről persze én elvileg nem tudok. De mivel hülye nem vagyok, tudok róla. Kicsit be akartam neki szólni most reggel búcsúképpen, de inkább estére hagyom. Akkor frissebb lesz az élmény, és nagyobbat fog szólni. Hadd kínlódjon majd a hazugságában. Nem, nem az zavar, hogy van barátnője. Sőt! Csak az piszkál, hogy a szemembe hazudik. És még hazudni sem tud.