Nem tudom, mennyire hat rám érzelmileg, hogy vasárnap egy nagyobb megmérettetésem lesz. De valószínűleg az sincs jó hatással, ha sok napig nem találkozunk.

A szombati rapid randink alatt éreztem, hogy mennyire hiányzott nekem. Úgy, ahogy van.

… és türelem, türelem.

Inkább foglalkozom most azzal, hogy egyre jobban megy az úszás. Még egy füldugó, és azt a valós félelmemet is leküzdöm, hogy gyorsúszáskor belemegy a fülembe a víz.
Mit is mondjak? Egyszerűen élvezem az egészet. Még azt is, mikor hátúszáskor néha az orromon veszem a levegőt, s vele együtt az uszoda vizét.
Az a legszebb, hogy az oktató még azt is kinézi belőlem, hogy menni fog a pille is, ami részemről eredetileg nem volt tervben.

Mindez az 5 éves koromban elképzelhetetlennek tűnt. Akkor ugyanis az oktatásom az úszás terén kudarcba fulladt, mert a fejemet sem voltam hajlandó víz alá tenni.

Persze, a víziszonyomat magam küzdöttem le rá egy-két évre, mikor hajdúszoboszlói strand egyik gyerekmedencéjének lépcsőin próbálgattam egyre mélyebbre tenni a fejemet a vízben. Aztán már nem volt gond. De a hivatalos úszásoktatás elmaradt.

A mellúszás kezdetleges változatát (fej kinn a vízből) Aputól tanultam meg. Próbáltam a fejes ugrást is, de ennyire soha nem voltam bátor. Szerintem igen nagy kihívás maradt számomra. Meg a vízben való átfordulás is. Itt az orrba, fülbe esetlegesen beáramló víztől tartok.

Úgyhogy egyelőre marad a sima 4 nemben való úszás elsajátítása, aztán jöhet a többi.