Ma reggel érkezett az egyik ismerősömtől egy levél. Kedvelem a hölgyet, s ha esetleg többet is tudnánk találkozni, jóbarátnők is lehetnénk. Vagy két hete adtam tudtára, hogy mi a helyzet a házasságommal. A mostani levelében leírta, mennyire sajnál a gyerekeket és engem. Nos, pont ma reggeli készülődésem közepette jutott valahogy eszembe, hogy nem szeretem, ha sajnálnak. Nem is tudok vele mit kezdeni. Ha el is mondom a gondjaimat, bajaimat, ami esetleg panaszkodásnak tűnhet, nem azért teszem, hogy sajnálatra bírjam az illetőt. Ez egyfajta stresszoldás nálam. Kibeszélem magamból. Akár többször is. S útközben vagy megtalálom a megoldást, vagy szépen csendben kioldódik belőlem. Meg egyébként is! MIndenki maga tehet a sorsáról, a vele történtekről. Csak ezt nem mindig könnyű megemészteni, s ágálunk a sorsunk ellen.