Hihetetlen, hogy mekkora izomláz van a hátsómban. Azaz a farizmaim igyekeznek regenerálódni a tegnap reggeli edzésből.

A hétvégi terepfutást a combjaim is megérezték, de azokat már elfelejtettem. És rá is dolgoztam egy hétfői futással és a tegnapi erősítéssel.

A szokásos intervallumos edzésemet homokzsákkal és saját testsúllyal végeztem. 2-2 gyakorlatot 3-3 körben 50 mp munka és 10 mp pihenő idővel. Bele-belecsempésztem némi kardiót is. Elsősorban lábra (és farizomra), illetve karra fókuszáltam. Aztán még elővettem a KBandet is, amiket felcsatoltam a combjaimra, majd egy rövid kardiós-erősítős intervallum gyakorlatsort hozzácsaptam a fő WO-hoz. Hogy melyik tett be, nem tudom, de mindegy is. Lényeg a hátsófertályom összes izmában leledző izomláz.

Gondoltam, jót tesz neki egy intervallumos futkorászás ma reggel. Egyelőre semmi javulás. Holnapra már kinéztem magamnak egy jó kis edzővideót. Hát, talán át kellene gondolnom a dolgot….

Ami még eszembe jut. Egy héttel hamarabb lesz a verseny, amin szeretném újra lefutni a maratoni távot. És még nem futottam 25 km-nél hosszabbat. E hétvégén ezt pótolnom kell.

Ha engedném is magam a berezelést, nem tehetem. Szeretnék jobb időt futni, mint tavaly, de úgy is mindig az a lényeg, hogy a teljesítés meglegyen. A többi – ezen a szinten – csak ajándék.

És még eszembe jut. Az arca, amikor azt mondja nekem, hogy egy valamiért dühös rám: nem hiszek magamban és abban, hogy többre vagyok képes. Ami a futást illeti. Mert ezt mindig bebizonyítom. Mármint, hogy jobb vagyok, mint hiszem. … Hát, van, min dolgozzam. Így is, úgy is. Őt meg imádom.