Gondolatok, gondolatok. Például felmosás közben valamiről eszembe jut, hogy mennyire fogadom el olyannak a melleimet, amilyenek.

Őszintén? Visszásan. Szeretem, hogy már nem nagyok. Lánykoromban közép méretűek voltak, aztán szülés után szoptatás alatt lemasszíroztam a zsírt róluk, szerintem. De lehet, hormonálisan lettek kisebbek. Szóval, nekem bejön, hogy a mindennapjaimban, valamint sportolás közben könnyebben mozgok, kisebb akadályt jelentenek.
Viszont a férfiak, azaz az aktuális előtt kicsit “szégyellem”. Hogy nem olyan formás, feszes, amilyen egy fiús kis mell szokott lenni. Leginkább ezt.

De nem, és nem vagyok hajlandó kés alá feküdni, hogy megnagyobbíttassam. Bármennyire menő is ez, vagy növelné az önbizalmamat mint nő.
És az sem érdekel, hogy esetleg így több férfinek tetszenék.

Tulajdonképpen nem tudom elfogadni, hogy egy mű izé lenne a mellkasomon, amitől még meg sem tudok szabadulni, amikor akarok.

Inkább hálát adok az égnek, hogy egészségesek a melleim így, ahogy vannak. És ez, és csak ez számít.
Azt hiszem, ennél jobb következtetésre nem is juthattam volna…