Eljött a szombat, ezzel megkezdődött a három napos London Pass használat. Azaz jöhettek azok a múzeumok, látványosságok, melyekre belépőt kellett volna fizetnünk. Ezzel a kártyával, amit előre megvettem mindhármunknak, minden sorban állás nélkül bejuthattunk. És ami számomra legfontosabb volt, Windsorba is simán kiutazhattunk.

A hétvége első napjára a Temze partján található megnézni valókat terveztem be. Kezdtük a Globe Színházzal azon a szürke, borongós, kissé hűvös reggelen. Kb. egy félóra várakozás után elindult az első vezetett csoport, hogy megismerkedjünk a színház múltjával, jelenével, történetével. Nagy megnyugvásomra, az épületet akkor kezdték építeni, amikor anno 1993-ban én is megérkeztem Angliában, így legfeljebb az építkezés munkálatait tudtam volna megfigyelni, ha arra járok olykor.

Egy szóval, megnyugodva adtam át magam a szimpatikus és jópofa túravezetőnk előadásának, a színházzal megismertető körbevezetésének.
Utunkat a Tower irányában folytatva, betértünk egy templomba is, hogy elmondhassuk, itt is jártunk. Mécsest gyújtva megköszöntem az égieknek, hogy itt lehetek Londonban, és kértem őket, hogy továbbra is támogassanak egészséggel lehetőleg a szeretteimre kiterjesztve ezen áldásukat.

Lélekben megpihenve jöhetett a Belfast hadihajó belülről való megtekintése. Nos, nem rajongok a háborús emlékekért és a műszaki megoldások sem izgatnak, így néhány hétköznapi életkép (mosoda, konyha, rádiós és alvós helység) után meguntam az egészet, és mondtam a gyermekeimnek, hogy a parton megtalálnak, nyugodtan barangoljanak tovább.

A kikötött “csónak”-ból már gyönyörű látványt adott a szomszédos Tower Bridge, ami az utunk következő lépése volt. Persze, belülről is. Az egyik tornyában fel, a másikban le. Közte pedig felülről is megtekinthettük az alattunk levő híd aszfaltját, s rajta a forgalmat. Én még a hajóról le tudtam fotózni, hogy felnyitják, de mikor benne tartózkodtunk, mozdulatlan maradt. A híd maga élmény volt (és az ott levő ingyen Wifi is).

A híd lábánál megejtettünk egy-két fotót is, és itt az egyik árusnál hódoltam a hagyományossá váló “egy város egy hűtőmágnes emlékbe” projektünknek. (Apropó! Windsorban nem vettem…)
Jöhetett a Tower! Mivel 22 éve kihagytam ezt is (a Madam Tussaud’s mellett), s közben olvastam egy-két, a középkori Angliában játszódó történelmi regényt, így nagy várakozással voltam felé. Meglehet, hogy volt olyan része az épületegyüttesnek, amit kihagytunk (már nagyon fáradt voltam agyilag is), de azokat az érzéseket semmi sem sugallta, amit a regényekben kaptam. Ezért számomra a Tower maradt egy szép emlékmű.

S mivel ezen a szombat délutánon volt a magyar futball csapat EB mérkőzése, igyekeztünk vissza a szállásra (előtte a Tescoba), hogy 17 órától szurkolhassunk nekik: a gyermekeim csipsszel, üdítővel, ahogy illik. Ehhez ők ragaszkodtak.
És szerintem zengett tőlünk a hotel fele, mikor lőttünk egy-egy gólt….