A második napon a programunk első pontja a Chelsea futball csapat stadionjának, a Stamfort Bridge meglátogatása volt. Erre vettük metróval (mindenhová ezzel mentünk, kivéve Windsorba) az irányt.

Az eső szemerkélt, de ez a frissen vett esernyőmmel, a gyermekeim a kapucnis pulóverükkel nem érdekelt. Hamar megtaláltuk a stadiont köszönhetően a jól utcai térképekkel kitáblázott Londonnak.

Mivel nem voltam Chelsea-rajongó, ezért egy percig nem hatott meg, hogy ott állok a stadion előtt, miközben azt keressük, merre is van a látogatói bejárat. Fotóztam, amit úgy gondoltam, fontos, és ennyi.

A vásárolt látogatói jegy tartalmazta a múzeum megtekintését, és a stadion körbejárását vezetéssel. A csoportban többféle náció gyűlt össze: ausztrál, ázsiai (Hong Kong-i, japán) helyi angliai, amerikai, stb. És persze mi, magyarok. Büszkén, hiszen most mi is kinn voltunk az EB-n, és ragyogó szerepléssel. Még jobban domborodott a mellem, mikor megláttam a vendégöltözőben kiakasztott nagy nevek között Puskás pólóját is.

A vezetésünkkel egy fiatal srác volt megbízva. Mikor megkérdezett mindenkit, hogy Chelsea-drukker e, akkor megjegyezte, hogy ha valaki eddig nem is volt az, akkor a túra végére az lesz. És ha az így is történt, akkor csak is miatta lett. Remek előadó és túravezető volt. Én legalábbis így láttam. Jópofa volt, segítőkész és türelmes. Itt jegyzem meg, hogy tapasztalatom szerint ez általában jellemezheti az angol túravezetőket.

Miután Chelsea-drukkerekké váltunk, visszabaktattunk a metróállomáshoz, ami tulajdonképpen egy kisebb üzletház része volt.

Mivel minden alkalmat megragadtunk, különösen a gyermekeim, hogy ingyen használhassunk bármilyen wifit, ezért erről az állomásról is csak egy félóra múlva indultunk tovább. A kölykök elrágcsálták az ebédre szánt szendvicset, közben pedig nagyban érintkeztek a nagy világgal a világhálón.

A nap további részére a Kensington Gardens-ben és a Hyde Parkban való gyaloglást, aztán az Oxford Street-et, majd a Covent Garden-t terveztem be. A kisebb gyermekemnek kezdett délutánra tele lenni a városnézéssel a hócipője (és még csak a második nap volt!), így többet nem is mertem beletenni.

De a Kensington parkbeli mókusetetést nem hagytuk ki, a Hyde Parkban pedig frizbit dobáló csapatok meccsét láttuk. Szerinted?
Szerencsére a Coven Garden-ben is elszórakoztatta őket egy-két előadó. Még az időjárás is vidámabb lett ekkorra: kisütött a nap.

Az Oxford Street csak nekem lett volna nosztalgikus, ha nem rohanunk, nem kell hallgatnom, a “milyen unalmas” és “meddig megyünk még?” dumát. Ezért is tettem le arról, hogy egyetlen üzletbe is bemenjünk, és inkább engedtem a nyomásnak, hogy metrózzunk arrébb.