Tavaly októberben hirtelen ötlettel vásároltam meg a repjegyeket. Mert olcsó volt. Innen már nem volt visszaút: a 2016-os nyarat egy londoni kirándulással kezdjük a gyermekeimmel. Én meg ott ünneplem a születésnapomat. Hogy a lúd kövérebb legyen!

A szállást is gyorsan lefoglaltam, majd a következő hónapokban kezdtem az ottlétünket előkészíteni: útikönyvvásárlás, helyi közlekedéshez a kártyákat, a látványosságokhoz a kedvezményes belépőjegyek megvétele, stb. Eleinte soknak tűnt a 8 hónap, de egyszer csak azt vettem észre, hogy június van, és mindjárt utazunk.

Azt, hogy mennyi pénzembe került az egész kirándulás, nem akartam és nem is fogom kiszámolni. Nem jó ötlet lenne… (Főleg most, hogy annyit gyengült a font….)

Még azon gondom is megoldódott, hogyan jutunk fel június 15-én hajnalban a reptérre úgy, hogy nem kell senkit kiugrasztanom az ágyból a kedvünkért. Saját autóval zúgtunk fel a reptéri parkolóig.

Ha éjjeli bagoly lennék, akkor le sem feküdtem volna az éjféli ébresztésig, de nem vagyok, így 3 órás alvással dicsekedhettem, mikor félkettőkor útrakeltünk. Egy gyors tankolás, ablakpucolás, és irány Üllő. Addig csak egyszer álltunk meg egy kávéra (és koffeinest ittam tudván, messze még az este) az autópálya egyik benzinkútjánál.
Kisebb kóválygás után a parkolót is megtaláltuk, és 10-15 perc múlva már a reptéren találtuk magunkat. Mondhatni simán folytatódott az utunk: egészen Londonig (a Stansted reptérig) repültünk.

A repülés a szokásos volt, semmi extra. Próbáltam aludni, talán el is szundítottam zenehallgatás közben. A leszállás is simán zajlott, az országba belépés is.
Megkaptuk a buszjegyeinket is, melyeket már előre megvásároltam a neten.
A buszút már hosszadalmas volt, mivel kissé dugó volt befelé és benn a városban is. Viszont élvezettel néztem a londoni látványt: házak, közlekedés, emberek, s mindent, ami odatartozik. Az internet sem nagyon érdekelt, pedig wifizni lehetett a buszon.

A Victoria Coach Station-re érkeztünk, onnan mentünk tovább átvenni a London Pass kártyáinkat, aminek az átvevőhelye nem messze van a Trafalgar Square-től. Így, ha már arra jártunk, azt is megnéztük. Bőröndökkel. Itt már voltam annyira fáradt (egy óra után volt nem sokkal), hogy azt mondjam, gyerünk a szállás felé, hátha hamarabb befogadnak, mint 15 óra.

Nagy nehezen azt is elértük, és helyi idő szerint 14 órakor gond nélkül átvehettük a szobakártyát.
A szobánk földszinten volt, hátul az udvari részen. Nem volt nagy, a két ágyon, ami egy és szűk kétszemélyes volt, nem igazán volt semmi. Egy keskeny fal melletti asztal egy székkel, a falon egy lapos tv, és két polc, meg egy éjjeli szekrény. A fürdőszobában is elfért egy zuhanykabin, egy wc és egy mosdó. Meg egy ember, amikor belépett oda.
Alvásra tökéletesen alkalmas volt. Másra nem is igen.

Nagy szerencsénkre még a zaj is elkerült minket. Talán csak egyszer szólalt meg éjjel a tűzriasztó, egyszer hallottam a folyosón emberi beszédet, és egyik éjjel az egyik kissé kapatos vendég egy távolabbi szobában gajdolt.

Ami még előnye volt a szállásnak, hogy volt kitéve egy vízforraló három csészével. Minden nap tettek ki filteres teát, gyorsan oldódó kávét, cukrot és tejet. És naponta cserélték a törölközőket. Ez utóbbinak örültem, mert nehezen tudtuk szárító és akasztó hiányában szárítani a nedves törölközőket.

Bár terveztem, hogy aznap, a megérkezésünk napján még visszamegyünk a városközpontba, hogy elkezdjük a városnézést, de engem is meghatott az éjféli ébredés, az utazás körüli izgalmak, így már nagyon fáradt voltam. Annyit kipréseltem a gyermekeimből, hogy nézzünk körül a környéken: keressük meg a beígért boltokat, és ismerkedjünk meg a környékkel. Így elsétáltunk az utca azon irányába, amit még nem láttunk, és felfedeztük, hogy arra közelebb van a következő metrómegálló. Utána már csak azt használtuk. Majdnem szemben vele van egy Tesco és egy kicsit arrébb egy Sainsbury’s Local. Az előbbit választottuk a vásárlásainkra. Valahogy jobban bejött.

Majd’ minden este a metróállomásról kilépve arra vettük az irányt, és bevásároltunk: az aznapi vacsorát, a másnapi utikaját vagy a magyar meccsre a szurkoláshoz a nagy zacskó csipszet, amit már az első nap kinéztek magunknak a kölykök.

Egy szóval, az első napunk délutánján és estéjén már nem igazán csináltunk sok mindent. Hamar el is aludtam.