Élmények, élmények, élmények.

Míg a péntek délutánom csupa intézkedéssel, ezzel-azzal telt, addig a hétvégém … Ah!

A hét utolsó munkanapjának délutánjára minden olyat beterveztem, amit még a két pihenő nap előtt meg szerettem volna tenni. Ilyen volt a kocsi lemosása (vízpöttyös maradt, ergo van mit még tanulnom e téren is), aztán boltokba elugrás, otthon takarítás, a térdem beragasztása kineziotape-pel, stb. Ja, és pihenés is tervben volt, hiszen másnap verseny volt.

Éjjel jól aludtam, magamtól keltem korábban, mint terveztem, de frissnek éreztem magam. És ez volt a lényeg. Még a reggeli ébredezős programom zajlott, mikor szólt a kapucsengő. Tudtam, hogy ez csak Ő lehet (kizárásos alapon). A leglehetetlenebb helyzetben voltam éppen, ez növelte zavarom. Későbbre vártam. De hamar túllendültem ezen, és helyébe az örvendezés került.
Az indulással kicsit elszámoltam magamat, nem terveztem be, hogy lassabb vagyok a vezetés terén, de tulajdonképpen pont jól alakult minden. Volt parkolóhely, a rajtszámomat is át tudtam venni, és a start előtti dolgokat is el tudtam intézni.
Viszont a gyomromban ott volt az ideg. Kicsit féltem a pályától, keményebbre emlékeztem. Az izgatottságom annak szólt, hogy fogom-e bírni. Ő nagyon türelmes volt velem, most nem futott, így csak hagyta, hogy lélekben készüljek a kihívásomra, és a jelenléte, ottléte nyugtatólag hatott rám. Tudta, mi zajlik bennem, hiszen maga is sokszor átélte és átéli még majd a verseny előtti pillanatokat. És Ő azért jóval versenyorientáltabb, mint én.
Ott is hagyott az utolsó 5 percben, pedig nem igényeltem. De ráhagytam.
Elindult a mezőny, én meg vele. A pálya 10,5 km-ből áll, és ebből nekem két kört kellett megtennem, hogy meglegyen a 21,1 km. Az első körben spórolni akartam az energiámmal, mert emlékeztem arra, hogy tavaly a második kört mennyivel nehezebben teljesítettem. Így utólag talán felesleges volt kímélnem magamat…
Több emelkedőre számítottam. Nehezebb szakaszokra. És futva az első kört, rájöttem, nem is olyan durva ez a pálya. Futottam már az elmúlt időkben rosszabbat is. És az időjárás is kegyes volt hozzánk. Kellemes borús idő volt, néha el-eleredt ugyan az eső, de a fák alatt ebből alig éreztünk valamit. Illetve ha izzadt az ember, tök mindegy, hogy kap még egy kis esőt is hozzá.
Elviselhetetlen meleg híján így a frissítés is tökéletes volt. Csak vizet ittam, illetve egy-két narancs- és citromszeletet tömtem magamba. És bírtam így is a terhelést.
A második körnek könnyedebben indultam el. Megfutva az első hosszú emelkedős részt, meg is állapítottam, hogy bolond voltam, mert ennyire tartottam a pályától. Futhatónak ítéltem újra, és élveztem, hogy a második körben már alig találkozok futóval, s ha igen, akkor előbb-utóbb magam mögé szorítom. Egyre több erőt fedeztem és éreztem magamban, és a kilométereket magam mögött hagyva, egyre jobban vonzott a cél, ami újabb energiákat szabadított fel bennem. Már nem spóroltam.
Hogy mennyire jól ment a futás, a célban is lehetett látni. Egy másik, kissé fáradt futóhölgyet még le is sprinteltem, pedig a cél egy kisebb dombtetőn volt. (Meg is tudtam, mennyi a maximális vagy közeli pulzusom – 178 bpm)
Nem néztem se jobbra, se balra, hagytam, hogy a nyakamba akasszák a befutóérmet, csak egy ülőhely után kutatott a szemem, s arra felé lihegtem. Tudtam, hogy valahol Ő is ott áll a célnál, és jó lett volna, ha átölelhetem (ez is volt a terv), de a sprintem átírta a “jelent”. Végül egymásra akadtunk, én addigra már helyrepofoztam a szívverésemet.
Kaptam nagy ölelést, csókot és gratulációt. Míg én azon szabadkoztam, hogyan nézhetek ki leizzadt és szétfutott fejjel, Ő azzal nyugtatott, hogy számára vagyok olyan vonzó ilyen állapotban, hogy legszívesebben a bozótba cipelne szeretkezés céljából. Lehet-e ennél nagyobb bókot kapni?!

Ami az eredményemet illeti: kb. 7 perccel gyorsabbat futottam, mint tavaly. A második köröm egy perccel gyorsabbra sikeredett, mint az első. És ha indulok jövőre is ezen a versenyen, és újra ezen a távon, akkor sokkal bátrabb leszek. Talán még a maratont is bevállalom, ha addig végig tudok futni, kihagyás nélkül.
Nem fáradtam el, nem éreztem utána energiahiányt, friss maradtam és fel voltam töltődve. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy a barátnőmékkel is tudtam találkozni, és legalább egy háromnegyed óráig élvezhettem társaságukat. S csak azért javasoltam az indulást, mert kettesben szerettem volna Vele tölteni a maradék időt.

Hazafelé a SportsDirectbe betérve volt egy kis zökkenő a délután energiaáramlásában. Én adtam volna, Ő meg nehezen fogadta a kapott ajándékot. De szerencsére ezt is meg tudtuk beszélni, és még jobban oda vagyok érte.
Hazaérésünk után ebédkészítés, majd közös zuhanyzás. (Imádom, hogy mindig kijavít, ha fürdést mondok zuhanyzás helyett. Ez annyira én vagyok!) Hm, hát ez is már egy közös tapasztalat lett.
Szeretem, hogy leépítem hatására bennem levő gátakat, a szemérmet, és így sokkal nyíltabb vagyok Vele. És bizalmasabb.
És a kezdeti döccenő ellenére most már azt kell mondanom, hogy az együttléteink is meghaladják az elképzeléseimet. És ez csak jobb lesz…

Úgy tűnik, az éjszakai alvásra is megtaláljuk a megoldást (legalábbis amikor nálam alszik). Mert mindenre van, ha akarjuk.

A vasárnap csak az enyém volt, és így volt jó. Az egyensúlynak meg kell lennie.
Bár szeretném, ha több időt tudnánk együtt tölteni, viszont tudom jól, hogy szükségem van arra, hogy olykor-olykor egy napot magamban tudjak lenni. Szerencsére ez megoldható (lelki)sérülés mentesen.

És most egy ideig nem találkozunk. Mert ugye én egy hétre el, messze, s mikor hazajövök, akkor Ő nem lesz elérhető távolságon belül. Ez van.