Gasztronómiai élvezetek, illetve főzés. Csodálom azokat a férfiakat, akik nem csak élvezik a főzést és remek ételeket készítenek, hanem még nyálcsorgatást elindítóan is képesek róla írni, beszélni. Ilyen pl. Blogopédus és Pacemaker. Őket így ismertem meg a blogjaik alapján.

Én is szívesen lapozgatom a képes szakácskönyveket, a magazinokat, ha kezembe kerülnek. S nagy kedvel figyelem a tv-ben, ha főznek bármilyen adón. Aztán, ha konyhába kerülök … elvesztem az érdeklődésemet a főzés iránt. Elkészítem az ételt, s állítólag még ehető is, de ennyi. Néha viszek bele egy kis fantáziát is, főleg ha zöldségekről van szó, de sokszor inkább kötelességnek érzem ezt a tevékenységet, mint szórakozásnak. Tiniként rengetegett sütöttem, készítettem édességet. Az volt az én reszortom, feladatom otthon. Volt, hogy hétközben hazaérve az iskolából rám tört az édesség iránti vágy, és utam a konyhába vezetett ‘mit is süthetnék?’ kérdéssel a fejemben. S felmérve az alapanyag-készletet, elővettem a szakácskönyvet és böngészni kezdtem. Majd mikor olyan receptet találtam, amihez minden volt otthon, és nem is volt túl macerás elkészíteni, neki álltam sütni. A szüleim szülinapjaira is rendszerint én készítettem a tortát. Meglepetésnek. Aztán jött a vega korszakom. Meg a küzdelmeim a kilóimmal. És a huszaséveim nagy vívmánya: ma már igen ritkán készítek süteményt, édességet. Még mindig gyengém a jó házi sütemény (almás pite, reszelt túrós, stb.), de inkább eszem a másét, minthogy magamat kísértésbe vigyem. Meg nem is tartom egészségesnek a rendszeres édesség zabálást. (a túrórudi kivétel ez alól) De ha szépen megkérnek rá (a Kedvesem), akkor szívesen sütök valami finomat.