Megint éveket kellett visszamennem, hogy egy április 7-i bejegyzéshez jussak.
Nézzük, mit írtam 6 évvel ezelőtt:
“… Gyerekkorom óta vágyom arra, hogy a hozzám legközelebb állók elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok. Sokáig akartam megfelelni mindenki másnak, pontosan az elfogadás miatt. Még nem vetkőztem le teljesen a megfelelési kényszert, ezért esik oly rosszul, ha zokon veszik, hogy nem állok be a sorba, ha másként cselekszem, ahogyan azt elvárják.
Ezen molyolok, s tudom, hogy az éremnek két oldala van. Érdemes annyira empatikusnak lenni, hogy a másik oldal gondolatait is megfejtsem.”
2008-ból:
“Vasárnap. Háziasszony voltam. Sütöttem, főztem, mosogattam, ebédet tálaltam, rétest sütöttem. Itt volt, és hát … igen, ilyen alkalmakkor szívesen kiteszek magamért.
Aztán rájöttem, miért ódzkodom még attól, hogy egy férfivel újra együtt éljek. Valahogy a háziasszony, esetleg feleség szerep túl kényelmetlen nekem.
Szívesen főzök, szívesen teszek-veszek körülötte. Aztán nagyon élvezem, mikor már újra csak hárman vagyunk. Úgy könnyebb még nekem.
*********
Néhány napja figyelni kezdtem magam. A gondolataim, az érzéseim. Eléggé megdöbbentő, milyenek.
Kíváncsi vagyok, kinek milyen arányban vannak a negatív és a pozitív gondolatai, érzései. Vegyünk a napból csak 16 órát!
A saját tapasztalatom majd később írom le. Még forrnia kell.”
2007 tavasza:
“Élmények. Aprók, kicsik. Azt mondják, sok kicsi sokra megy.
Tegnap egy rövid időre volt egy kislányom. Meg egy pici fiam, aki élvezettel és csodálattal húzgálta, babrálta szőkített fürtjeim.
Ma két olyan ételt is főztem, amit még soha. Először vajat transzformáltam ghívé. Hát a puding próbája az evés. Még várok rá.
Aztán kölesből igyekeztem valami ehető zöldséges ebédet kreálni. Egyszerű zöldséges köles.
Egyetlen egy dolog van, amit tennünk kell az életünkben az, hogy minden pillanatát élvezzük a létünknek. Semmi mást. Élvezzük a mosolyunkat, a körülöttünk levők mosolyát. Ha dühösek vagyunk, teljes dühvel legyünk azok, aztán röhögjünk egyet magunkon. Ha adunk vagy kapunk egy ölelést, teljes szívvel tegyük, majd nevessünk egy jó nagyot. Ha berúgunk, minden lelkiismeret furdalás nélkül igyunk, aztán röhögjünk azon, milyen pocsolya részegek voltunk.
Játék az egész. Ha komolyan vesszük magunkat, már nagy a baj.“
Ezért a pár sorért már érdemes volt a múltba révednem. Igen, ilyeneket is tudtam, tudok írni.