Néha azt érzem, hogy könnyebb volt bloggolni, mikor még sokkal több énblog volt. Az aranykorban. Valahogy inspiráltabb voltam. Mások által?

Nem tudom.

Most is vannak gondolataim. Legtöbbször olyankor, mikor nem vagyok gépnél, vagy ha ott is vagyok, nincs időm, lehetőségem. Igyekszem az “értékes” gondolatfolyamot megjegyezni, de mire odajutok, hogy írhassak, vagy fakónak és feleslegesnek érzem, vagy a gondolatban megfogalmazott mondatok elvesznek, nem tudom visszaadni őket ugyanúgy.

Igen, visszasírom azt a korszakot. Mikor sok blogtárs ismerősöm volt, és egy közösséghez tartoztam. Egy klassz kis közösséghez. De ma már csak emlék…

Akkor még tudtam, hogy nagyjából kik olvassák a blogom. Most halvány lila sejtelmem sincs. Ami nem baj, hiszen talán így az igazi. A kezdetekre emlékeztet, mikor írtam bele a nagy világba. Igaz, akkor is nagyon szerettem volna, ha valakinek, valakiknek írom, amit írok…

Most csak elképzelem a “közönséget”.

Ja, egyébként a biztonságról akartam valójában írni. Hogy számomra mit jelent. Lényeges?!