Imádtam ezt a hosszú hétvégét úgy, ahogy volt. Minden lett benne, ami kellett, hogy legyen.

Szombaton délelőtt még oldottam, délután pedig a kiruccanásra készültem fel: kaja, pakolás. Másnap utazás, megérkezés, egy nagy séta, és utána pihenés megint. Hétfőn, abban a csodálatos időben, egy hosszabb túrában volt részem, amit még hosszabbnak gondoltam, hogy lesz, de így volt jó. A fáradtságot egy kiadós kései ebéddel és egy nagy adag pihenéssel, alvással tüntettem el.

Fura volt hóra ébredni, bár tudtam, az fog bennünket körülvenni ébredéskor. A tervezett sétát megvétóztam. Maradt az olvasás, lazulás.
A hazafelé útban ugyan volt egy piciny zökkenő, de csoda velem, velünk volt, így az is megoldódott pillanatok alatt.

Megtapasztaltam, hogy simán mennek a dolgok a magunk útján (flow), ha jelen, ha a jelenben vagyok, és pity-puty irányt lehet téveszteni, ha picit is megadja magát az ember a kétségeinek.

A jelenlét, a hit adja a csodákat, amelyekre nap, mint nap számítok, és tudom, hogy megtörténnek velem.
És ez így is van.