Tegnap azzal az álommal ébredtem, hogy egy református lelkésszel majdnem összegabalyodtam. Csak a józan ész állított meg, leginkább engem.
Jóképű volt, félhosszú, hullámos, barna haj, kék szemek. És persze nálam fiatalabb volt. Mondjuk, ez zavart engem a legkevésbé.
Hogy miért nem engedtem a fizikai vonzódásnak?
Mert úgy gondoltam, nem akarok olyasmibe belerohanni, aminek lehet, semmi értelme. Pl. nem vagyok megkeresztelkedve, s bár református lennék, de egyáltalán nem vonz az, hogy templomba járjak. Legfeljebb, mint turista.
Úgyhogy, bármily nagy volt a csábítás, hagytam, hogy a józan eszem lebeszéljen arról, hogy valamibe fejest ugorjak.