Fura, nosztalgikus hangulat…

Azokra a vasárnapokon merengtem el, amit még a volt férjem mellett éltem meg. Tulajdonképpen szerettem őket. Hogy miért?

Talán azért, mert együtt csináltuk, amit, vagy mert tudtunk beszélgetni, vagy mert meg volt az összetartozás érzése. Nem volt kétség, nem volt bizonytalanság.

Azt hiszem, akkoriban volt a legkiegyensúlyozottabb életem. Kivéve persze az utolsó hónapokat, évet. Vagy amikor dühös voltam rá.

Kényelmes élet volt, de egyre felszínesebb. Ha eleinte meg is osztottam vele érzéseimet vagy ő velem, ez hamar elmúlt. Tény, hogy túl sok lelkizés nem volt köztünk, és ez kényelmes volt. Viszont az elhidegülés egyik oka is.

Most mire vágyom? Vannak elképzeléseim, de nagyon nem szeretem behatárolni a dolgokat. Inkább rábízom magam a sorsra. Kapjam azt, ami a legjobb nekem.