Peregnek a hetek. Itt az iskolaév vége, ami számomra azt jelenti, hogy az esti edzéseim egy részét leadtam. De tulajdonképpen közedzésen kívül mindet.

Miért? Sok volt. A főállásom mellett, ami ugye heti 4 x 8 óra 20 perc minden estém arról szólt már, hogy mentem edzést tartani. Az utóbbi időben sikerélményt nem adott, mert meglehetős kis létszámmal tartottam az órákat. Ami ugye nem túl motiváló, és anyagilag sem éri meg.

S ami a legfőbb, hogy a gyerekeimmel sem tudtam érdemben foglalkozni. Ami szabad időm volt, azt arra fordítottam, hogy pihenjek és lazítsak. De nem velük. Úgyhogy ez így nem mehetett tovább.

Még ők fontosabbak, mint az én személyes sikerek. Egyelőre kiéltem magam, megtapasztaltam, milyen edzőnek lenni. Amit ugye nem adok fel teljesen.

Az elmúlt hetek történéseihez tartozik még a 8 napos olaszországi körút Anyuval, ketten. A buszos részeket leszámítva (bár az sem volt annnnnyira szöööörnyű) szuper volt. Nagyon szép Róma, s maga Olaszország.
Ilyen utazások alkalmával mindig vágyom arra, hogy minden évben felkerekedjek egy autóval, és a magam ritmusában elkóboroljak egy adott országban, és úgy ismerkedjek meg vele.
Egyelőre egy akadálya van: nincs autóm.