Gyűröm a mindennapjaimat. Hétfőn kettőt pislantok, és már péntek van. Aztán igyekszem a hétvégét tartalmasan eltölteni, ami sokszor sikerül is. Aztán már itt is a hétfő.

Néha úgy érzem, hogy kergetek valamit, amit tán soha nem fogok tudni elérni. Az elégedettség érzése az életem egyes területein (sehol?!) megvan, a többin pedig van a törekvés egy cél felé.

Tegnap hazafelé kerékpároztam, s a temető mellett elhaladva újra belém nyillalt: az életem véges, és azzal teszek jót magamnak, ha minden pillanatát kiélvezem, illetve hálás vagyok mindazért, amim van, amit kapok és amit tudok éppen adni.

Talán ezen áldásos röpke felismerésekre kellene emlékeznem, mikor elönt az elégedetlenség önmagammal szemben. Néha túl sokat várok magamtól. Lehet, olyasmit, ami nem is az én utam…