Már hónapokkal előtte lelki teherként éltem meg az elkövetkezendő festést és tapétázást. Ahogy közelgett az összepakolás napja, úgy sresszeltem.
Aztán megoldottunk mindent. Szűk egy nap alatt kimázoltuk a gyermekek szobáját háromféle színnel: alap sárga (véletlenségből olyan színárnyalatot választottam, amilyen a falon is volt), zöldalma és csuda kék. És este már ott is aludhattak. A következő nap még egy kis pakolás, és azzal a szobával kész is voltam.
Jöhetett az enyém. Tapétázás. De előbb még meg kellett a tapétának érkeznie, mivel a netről rendeltem. Persze, csúszott az érkezés időpontja, de úgy sem lettünk volna kész egy nap alatt, hiszen még ki és össze kellett pakolni a szobában, le kellett a falról szedni a régi tapétát, a plafont is fehérrel át kellett festeni. Végül, ketten kezdtük el, majd a macerásabb, aprólékosabb részt én fejeztem be egyedül pénteken. Még ma is pakolok, takarítok.
Megvan a tanulság: a festés gyorsabb, olcsóbb, praktikusabb.
Viszont a tapéta számomra otthonosabb, szebb. És jól is néz ki a szobám. (Háromféle, de összeillő tapéta.)

Holnap, az utolsó szabad napomon, néhány ügyet elintézek, de, esküszöm, pihenni is fogok.
Vagy elmegyek egy hosszút futni.