Telnek a napok és a hetek.

Csinálom a dolgom, és kb két hetente van egy kis megállás, amikor leeresztek. Addig megy a munka a melóhelyen és az edzéseimen. Csinálom a saját edzéseimet is, így nem sok minden más fér bele az életembe.

Ráléptem egy olyan útra, ami arról szól, hogy állandóan a következő feladatomra koncentrálok, illetve arra, hogy mit is van még a To-Do listámon.

Valamit sikerül kipipálnom, valamit görgetek magam előtt. Na, ja! A nap 24 órából áll. Ebbe illene belesűrítenem az összes teendőt a pihenéssel, kikapcsolódással együtt. Mert az ugye kell, ha nem szándékozom kidőlni hamarost.

Már bő egy hónapja paleolit étrenden vagyok. Egyre jobban érzem magam. De ez nem jelenti azt, hogy a lelki hátteret nem fogom megoldani.

Más:

Nem igazán értem, hogy ha valaki a volt párjának számára irritáló hibáit fel tudja sorolni, akkor mi a fenéért akar még az illető a másiktól bármit is. Oké, elfogadás, meg minden, de szerintem emögött inkább birtoklás és sértettség van. Azaz “mi az hogy én nem kellek neki, hiszen ő sem tökéletes: ez és ez a hibája. Én bezzeg maga vagyok a tökély!” gondolat és érzés pöröghet az illetőben.

Valami örök és valami nem.

Az örök valóban elfogadja a másik hibáit. Szerintem tudatos az ismeret, de nem idegesít vagy szembesít. Ha igen, akkor inkább a saját megváltozásunkra ösztönöz, minthogy a másikat szeretnénk megváltoztatni.

A nem örök során pedig a másikat szeretnénk megváltoztatni, hogy nekünk ne kelljen változni.

Hát, így.