Különös tapasztalat nap mint nap, – még ha csak egy szemvillanásra is – találkozni a hasonmásával. (nem, nem a Kedvesemével. Ő belőle csak egy van. Csak sajnos kissé messze.) Érzelmileg nem visel meg, csak újra és újra rádöbbenek, mennyire emlékeztet rá. Bennem van a késztetés, hogy köszönjek, pedig az eszem tudja, hogy nem ő az. Még véletlenül sem.