Régen voltam már beteg. Most sikerült. Gondolom, a szilveszter éjszakai futkorászás nem ahhoz járult hozzá, hogy a kezdődő náthámat csillapítsa.
Mindenesetre ilyenkor bebizonyosodik az, amit eddig is jól tudtam: a betegség csak hátráltat a dolgaim végzésében.

Tudom, tudom. Ez egy fajta jel a lelkem részéről, hogy lassítsak, vegyem tudomásul, az állandó rohanás, a dolgok siettetése nem túl célravezető, és előbb-utóbb idevezet.

Hát, ez van. A hétvégén remélem, helyrerázódom, mivel már hétfőn este edzést tartok. A munkahelyi meló is csak rám vár.

Bár a főnökömmel tegnap kora délután kissé konfrontálódtam, mikor mondtam neki, hogy hétfőn fél órával később tudok megjelenni. Persze, nem szórakozásból, hanem a nagyobbik fiam miatt, de ez nem igazán fogta fel. Ő csak azt látta, hogy nincs bizonyos munka elvégezve (b..meg, nem fér bele a 8 és fél óra munkaidőmbe), és tegnap is hamarabb lépek le (úgy éreztem, ha tovább kell maradnom, mentem kidőlök a székemből, köszönhetően a náthának), és hétfőn is később megyek (30 perc!).
Meg hogy, miért nem maradok benn tovább. Nohát, ebbe különben sz@rok bele, (szól a zene!), mert nem ez a meló az, amiért én túlórázni fogok úgy, hogy este még edzést is tartok. (Így is rohanok mindig.)
Mondtam, hogy minden délután van már kötelezettségem is. Egy egyedülálló anyának ez az élete.

Úgyhogy, vagy megemészti, vagy még előbb-utóbb lesz folytatása.

Én, ahogy látszik is, még nem tettem túl magam az egészen.