Bár egyesek szerint sokat nyafogtam az extrém meleg miatt, de szerintem annyit nem. Tény, hogy van az a Celzius fok, amikor már kiveszik belőlem a cselekvésre való hajlam, és csak a legszükségesebbre vagyok hajlandó.

Pl. a kánikula utolsó estéjén (20.20-tól 22.40-ig) lefutni egy kicsivel több, mint 22 km-t. De csak azért, mert eddig mindig hajnalban, kora reggel róttam a kilométereket, és nehogy már nekem ne legyen egy 30 fokban elindulós távom. Illetve az is noszogatott, hogy hétvégére festést terveztünk, így tudtam, időm nem lenne futni. És ha mégis korán kelnék egy 22 km-es futáshoz, utána csak dőlnék jobbra és balra, mert a lábaim fáradtak lennének. Tehát a festés igencsak nyöszörgősre sikeredett volna.

Így is éreztem az előző esti hosszútávot…

Szóval, kánikula terítette be a szabim összes napját. Kivéve az elmúlt hétvégét. Emiatt nem voltam valami tevékeny. Ahogy fentebb is írtam.

Ma még itthon, holnap móka, azaz munka. De csak 3 nap, mert egy nappal hosszabbítom az amúgy is hosszú hétvégét.

Jó itthon lenni. Ez a nagy tanulság minden szabadság alatt. És milyen beszédes ez a szó. Tényleg szabadság a szabadság.

Erről jut eszembe: mostanában tudatosult bennem, hogy nehezen viselem a kötöttségeket. Ha magam választom, akkor még hagyján, de a kívülről jövő …..

Korral jár vajon?