Tegnap Pesten jártam. Fura volt, hogy NEM Hozzá mentem. Végig az volt az érzésem, hogy csak a kezemet kellene kinyújtanom, és megérinthetem…. A programunk elhúzódott, majdhogynem az estébe nyúlt. Kinn sütött a nap, és hazafelé tartva, az autóból a várost bámulva szomorúság bujkált bennem: vége a nyárnak. Ő elutazott, és csak szeptemberben találkozunk újra, s ki tudja, milyen idő lesz akkor. Vele kapcsolatban a tavasz és a nyár jut eszembe, hiszen akkor kezdődött, teljesedett ki és folytatódott szerelmünk. Morcogó tegnapi utolsó bejegyzésének első bekezdését olvasva elgondolkoztam. Vajon én is így érzek(?), élem meg a szerelmet?