Még nekem ajánlották a szüleim, hogy a bírósági tárgyaláson ne viselkedjem úgy (durcásan, kissé agresszívan), ahogyan velük való beszélgetés alatt! No, ezt mondani sem kellett volna. Ahogy a reklámban is elhangzik: Hülye azért nem vagyok!

A férjem …?! Nos, tőle több taktikai érzéket vártam. Semmi higgadtság, semmi nyugalom. Visszafogottság csak annyiban volt, hogy ne látszódjék annyira az idegessége. De: jobban tette volna, ha buta, egyszerű, naiv kisembernek mutatja magát. Meg fogad egy ügyvédet, aki kuss!-ra inti. Nem sokat szólt, de éppen elég volt ahhoz, hogy a bíró rögtön ítéletet alkosson magában róla. Nem lesz a kedvence. …

Én ültem ott a padon, és hallgattam. Ha kérdeztek, válaszoltam: egyszerűen, szűkszavúan. Ennyi.

Valaki szerint nem vagyok toleráns a férjemmel szemben. Persze, nem tudom tökéletesen átérezni, hogy a felépített kicsiny várának összeomlása mennyire viselte meg. Nem vagyok ő. Nem vagyok szent, még én is emberből vagyok. Egy házasság tönkremenetele kettőn múlik, még akkor is, ha nem ez látszik. Hibáztam, és ő is hibázott. Ez a házasság már a kezdetektől fogva 90 %-ban halálra volt ítélve, csak vakok voltunk, nem akartuk észrevenni, mert neki is meg nekem is megvolt a saját célom, amit a házassággal tudtunk, tudtam elérni. Ő jórészt anyagi szempontból tekintette szerencsésnek a dolgot, én pedig a család-mozit óhajtottam nézni. Csak a kettőnk mozija egészen különbözött… látszólag egyezett csak.

Nincs mit tolerálnom. Én kezdeményeztem, de nem jelenti azt, hogy a másik félnek nincs joga tolerálni engem. A gyerekek? Hát ők csak a történet elviselői, aki felett zajlanak az események, ők pedig sodródnak, ahová sodortatnak. Sokáig vívódtam, még ha a blogon nem is látszik, hogy mi lenne a legjobb. Nekik az, ha együtt élne apjuk-anyjuk szeretetben. De ez a jelen helyzetemben nem tudom megtenni. S már a férjem sem. Ha valaki hallotta (bíró, ügyvédem), hogyan mondta ki: “Már nem akarok vele élni!”, az érezhette, mennyi gyűlölet és megvetés van a hangjában irántam. S nyilatkozata szerint nem is akar már egy házban élni velem. (én sem)

Én nem érzek semmit iránta. Persze néha bosszant egy-egy reakciója, de nincs bennem sem harag, sem gyűlölet, se utálat. Semmi. Még sajnálat sem. Szeretet? Annyi van, hogy örülök az új barátnőjének, s kívánom, hogy legyen vele annyira boldog, mint én a Kedvesemmel. Legyen egyelőre ennyi elég. Most a helyzetünk rendezése az elsődleges, és hogy a gyerekek minél kevesebbet sérüljenek. Nem könnyű ezt megelőzni, de igyekszem észben tartani akkor is, ha éppen valaki felidegesít…