Kezdek kriplisedni??? A derekam látványosan javul, viszont a jobb szemem alja tikkel. Kis izomrángás. Gyorsan bekaptam két szem multivitamint, hátha magnézium hiányom van…

Imádok futni a vonathoz, két gyerekkel és egy bőrönddel. Valószínűleg azért nem kaptam helyjegyet arra a délutáni IC-re, amire jó lett volna. Azt tökéletes biztonsággal elértem volna. Velük. Ezért ilyetén életkép fog lezajlani holnap: Anyuci elöl a kézzel húzható bőrönddel, hátán egy kisebb hátizsákkal, mögötte egy-két méterre lemaradva a nagyobbik gyermek, és kb. 20 méterre a kisebbik battyog. Anyuci hátrafordul és mantraként zengedezi: “Gyertek már! Sietni kell a vonathoz, mert lemaradunk! Gyertek már! Ne bambulj!” Akár egy magnót is hurcolhatna magával e célból, legalább a szája nem fáradna el. Aztán fel a járműre. Majd le a járműről. És újra a mantra… És ez kör a vonatra való felszállással zárul. Ott következik a “gyermekek szórakoztatása, lefoglalása” c. rész. Lehetőleg megduplázódva testileg, agyilag, hogy így mindkét gyermek lényegesen eltérő igényét ki tudja elégíteni.

Áh, nem olyan szörnyű. Lassan szórakoztató. Sőt kihívás! Hogyan tudom minél kevesebb idegeskedés nélkül, józan gondolkodással és higgadtan végig csinálni az utazást. Cél: nem felhúzni magam az esetleges ellenkezésükön, vad játékaikon (birkózás, szaladgálás a vonaton, stb.), megtalálni az egyensúlyt az ésszerű, az ajánlatos, a kultúrált, valamint “a gyerekek is jól érezzék magukat” négyes között.