Ezt a két szót így egymás mellett az egyik kolléganőm szokta mondani – nekem. Mert én vékonyabb vagyok nála és edzettebb. És korunkat tekintve idősebb.

Lehet, nekem könnyű. Mert harminc valahány éves koromra elértem akaratomon kívül azt a ruhaméretet, amire anno csak ácsingóztam. Kellett hozzá jó sok gyomorideg válás és egyéb érzelmi ügyek nyomán.

De azt, hogy fenntartom, amit “kaptam”, mindennapos döntéseim és elhatározásaim eredménye.

Választom azt, hogy hétköznap hajnal 4.10-kor kelek, mert kell egy óra, míg testileg és agyilag felkészülök a reggeli edzésre.
Majd döntök a reggelim, az ebédem, a vacsorám és a köztes étkezések felöl. Megnézem, mit iszom, mit eszem.

El szoktam csábulni, de tudom, hogy az csak a ritka alkalmak egyike. Mert egyébként is kell. Különben kényszernek tűnik az egész. Az meg kinek kell?

Azt hiszem, ez úgy a legkönnyebb, ha döntök egy életmód mellett, ami nekem megfelel, és nem mellesleg még eredménye is van.

DE: sok múlik a hitrendszerben megbúvó gondolatokon. Ott is rendet kell rakni. Mert legnagyobb ellenségünk saját magunk tudunk lenni. Viszont saját magunk lehetünk a legeslegnagyobb jótevőnk is.
Melyikkel járunk jobban?