Lassan eltelik ez a hét is. Szabin vagyok. Internet nélkül. Eddig nem is hiányzott a net, sem a blogolás. Lehet, hogy volt más dolgom? Végül is elfoglaltak a gyerekek, az otthoni teendők. Nem mondom, hogy nem történt ez vagy az. Találkoztam a GYED-es éveim barátnőjével, és őt is felvilágosításban részesítettem az életem jelenlegi történéseit, alakulását illetően. Túlságosan nem lepődött meg, hiszen az elsők között volt, akinek beszéltem tavaly ősszel a válási szándékomról. Kaptam cserébe tőle egy-két információt, ami engem sem lepett meg, viszont fanyarul bólintottam magamban: a férjem akkor is saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt…

Nem akarom saját döntésemet igazolni, hiszen kettőn áll a vásár, de azért… Szóval, gyakolom a türelmet saját magammal szemben is, a férjemmel szemben is, és a gyermekeimet (főleg a kicsi igényel rengeteget belőle) illetően is. Muszáj.

Egyéb? Van az is. Küzdelem saját magammal. Önzőségemmel. Büszkeségemmel. … Önbizalomhiányommal.

Fura. Mikor úgy gondolom, hogy na most aztán önmagam vagyok, kiállok a hitem, elképzelésem mellett, határozott ember vagyok, akkor jön: makacs vagy, önző vagy, bla-bla-bla… Amikor meg engedek, hagyom a másik embert érvényesülni, a terveire igent mondok, engedem a dolgokat folyni a maguk medrében, akkor pedig azt kapom az arcomba: gyenge vagy, határozatlan, nincs önbizalmad… No, most erre kössek csomót?!