Atya-gatya! Ma reggel tudatosult, hogy bő két hét és itt a karácsony. Őőő… Annyira lefoglal az, hogy lépést tudjak tartani a feladataimmal (melyek között eddig utolsó sorban kullogott a karácsonyi készülődés), hogy bizony teljesen kikapcsolt az időérzékelésem e téren. Mivel azonban jövő szombatra némi anatómiai ismereteket kell – újra – a kobakomba gyömöszölni, és e mellett még a házi feladatra is koncentrálni (hogy a családot és a munkahelyet ne is említsem!), még továbbfolytatódik a sajátos időérzékelésem.

Vasárnap este fizikailag nagyon fáradtan ülve a vonaton azt éreztem, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, azonban reggelre sokkal lelkesebb voltam, és ez még mindig tart. Már az megéri, hogy kitanulom ezt a szakmát, s még ha csinálni is fogom, az az i-n lesz a pont.