Szerdán vagy csütörtökön kijelentettem, szombaton bemegyek a gyerekekkel a közeli nagyvárosba vásárolni a tanévhez, őszre. Ja, és én fogok vezetni. Ugyan utána egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy komolyan gondolom én ezt, de aztán tegnap délután oda-vissza felügyelet mellett megtettem a távot, így, gondoltam, már semmi gond nem lehet.

És … yesss! Épségben hazatértünk. Egy-két csúnyácska malőrt tettem ugyan, de azok inkább szépséghibának számítanak, és egy kezdő sofőrnél elnézhető. A végeredmény az, hogy három hónap alatt eljutottam idáig, és úgy, hogy ritkán vezettem ez idő alatt is.
Megdicsérem magamat.

Néhány szó a vásárlásról: elköltöttem az összes utalványt, amit az iskolakezdéshez kaptam caffateria keretein belül. A kisebbik noszogatás nélkül pakolta bele a kosárba az írószereket, s résen kellett lennem, mit akar megvetetni velem. A nagyobbik már kevésbé volt ennyire aktív. Többször kellett kérdeznem, szeretne-e még valamit.

El-elgondolkodom azon, melyikük milyen személyiség lesz. A nagyobbik mindig is társaság kedvelő volt, annak ellenére, hogy egyedül is el tudta, tudja foglalni magát. Pillanatok alatt szerez ismerősöket, barátokat bárhol, bármikor legyen az vele egykorú, vagy nála jóval idősebb.
A kicsi pont ellentéte ebben. Nehezen szerez barátokat, és hihetetlenül tud unatkozni. Viszont sokkal jobban ki tudja fejezni, mit akar, és törtetőbb is ebből a szempontból. Válogatósabb, jobb az ízlése.

Igyekszem arra nevelni őket, hogy megálljanak a két lábukon, elérjék, amit akarnak. Vagy egyáltalán csak tudják, mit szeretnének. Remélem, sikerül.