Nos, ahhoz képest, hogy alig volt egy-két száz kilométer levezetése a hátam mögött – vagy a kezeimben és lábaimban -, tegnap megejtettem egy Siófok-Vác távot Budapesten keresztül.

Buda határában a volán mögött döbbentem rá, hogy a pihenőben a telón a gps ugyan beállíottuk, viszont én a vezető ülésben maradtam, ergo, vagy merészen megyek az (autó)árral, vagy nyomok egy tövig féket és kézfeltartva óbégatok, hogy “helycsere, helycsere!”. Az ésszerűbbet választottam.

És megcsináltam. A Vác fele vezető úton akkora mázlim volt, hogy elkaptam egy zöldhullámot, és szinte csak egyszer kellett piroshoz megállnom.

Igaz, ki is pukkantam, mire leparkoltunk “fogalmunk-sincs-hol-vagyunk” helyen a városban. Bár a szellemi fáradtsághoz némi nézeteltérés is szükségeltetett, és de legalább már ezt is kipipálhatom, ami a vezetés alatti vitát illeti.

Ja, és már tudjuk, hol lehet Agárdon isteni finom réteseket enni. Pedig nem is azért kerültünk arra, és álltunk meg ott, ahol.