Talán velem van a baj, de nem igazán rajongok a csúszkálásért. Ott volt a lehetőség, igaz, kissé borús időben, és két közös csúszás után felőlem el lehetett az egész aquapark az összes csúszdájával. Nagyobb élményt jelentett, hogy pár percet egyedül feküdhettem a fűben olvasva vagy csak bambulászva.

Hazafelé pedig vezettem. Beérve a nagyvárosba két-három lefulladás után feladtam. Még csekkolnom kell egy-két dolgot: mit vétek, ha zöldre váltásnál elindulok egyesben.

Vezetés közben elmerengtem azon, mennyire hasonló az autóval való közlekedésem és az életben való lavírozásom. Mindkettőnél azt szeretném, hogy minél kevesebben legyenek az utakon, a környezetemben, hogy nekem annál biztonságosabb és nyugodtabb lehessen az életem. Aztán megállapítottam bölcsen, hogy mivel nem tüntethetek el senkit a közelemből (megtehetem, de milyen áron?), akkor inkább magamat alakítgassam, formálgassam, hogy simábban közlekedhessem itt is, ott is.