Reggel iskolába, munkahelyre haladva hallgatom gyermekeim beszédét. Szóba kerülnek a giliszták is, melyek az eső áztatta talajból a járda aszfaltjára menekültek. A nagyobbik megjegyzi, hogy ő dámázik velük, s eddig kettőt ütött ki. Én, aki a dámázáshoz szinte semmit sem konyítok, megdöbbenve kérdem:
– Rájuk lépsz?
– Nem, átlépem őket – jött a számomra megnyugtató válasz.