Fekszünk az ágyamon, beszélgetünk. Egyszer csak panaszos, sírós hangok törnek fel a gyerekszobában gejzírként. Atyaég, most meg mi történt, kérdezem gyanakvóan (ilyenek a sok mindenen keresztülment anyák).

Aztán mindenre fény derült.

Nagyobbik gyermekem elolvasta az utolsó oldalakat is Vámos Miklós meseregényéből, és szomorúan konstatálta, vége van. Ezt hangokkal nyomatékosította, majd követelte, hogy tegyem elé a második részt.
Lehetőleg azonnal. Ez persze nem lehetséges, mert tudtommal a könyvpiacon nem jelent még meg ezen kötet, s talán az író sem írta meg még.

Nem gondoltam volna, mikor a karácsonyfa alá tettem másodmagával a könyvet, hogy ekkora sikere lesz. Csak azt szerettem volna, ha egy mai magyar írótól is olvas a gyermek.

A könyv most már az éjjeli szekrényemen van, várva, hogy én is élvezhessem sorait. A nagyobbik már rutinból hozza a kedvenceit, hogy én is ismerkedjem meg velük.