Azt gondoltam, az évkezdettel a munkahelyen pár kellemetlen dologtól megszabadulok. Leginkább egytől szerettem volna, ami egy fuvarozóhoz kapcsolódott, és miatta a vevőnél párszor arcot vesztettem. Én így éreztem. Jött a január, és semmi. Februárban bíztam, a nagy újrakezdésben.

Erre jött a tegnapi nap, mikor a telefonban elhangzott: “Van egy kevésbé jó hírem.” Várjál, szóltam, kezembe veszem ‘Hello Kittit’ (lásd az alábbi fotón!), majd félperc múlva, mikor már a rosszabbik hír is elhangzott, legszívesebben Kittit a földhöz csapkodtam volna. Mivel már tudom, hogy a rossz hír hozóját felesleges leordítanom, így visszafojtott érzelmekkel teli hangon elköszöntem, és … nagy járkálások közben a kollégákra zúdítottam hitetlenségemet és tehetetlenségemet.

Nem tudom még, miért kapom újra és újra ezt a szitut, de gondolom, valamit még mindig nem sikerült felismernem. Legfeljebb azt, hogy vannak még bennem gyilkos indulatok…