Szeretem törni a fejemet megoldandó, bogozandó dolgokon. Talán ezért élvezem a sudokut, az összegubancolódott zsinórok, kötelek különválasztását, kiegyenesítését. S ezért gondolkozok dolgokon annyit. Bár már sokat csendesült az elmém, és azon vagyok, hogy önmaguk legyenek az események, helyzetek, történések.
Már nekem fárasztó, ha túl akarok spilázni valamit, és csendre intem az agyamat.

Más: ha az utamba vetődik, figyelek rá, és még mindig az az érzés van bennem vele kapcsolatosan, hogy ˝ismerlek ám, engem nem tudsz átverni, és nem hiszek annak a látszatnak, amit mutatsz, aminek hinni akarod, hiszed magadat˝. Néha bizonyítékot keresek arra, nincs igazam, megváltozott, és a szavak mögött már tartalom is van, de még nem találtam. Szeretnék találni.

Megint más: pillanat. Még nem történt meg, de már éreztem, milyen lesz, ha megvalósul. Mintha a jövő egy darabkája kínálta volna oda magát nekem.