Ma eddig kétszer gurult el a piros pöttyös. (Ugye így mondják?) Még egy harmadikat bevállalok mára a három igazság miatt, de aztán el lehet felejtkezni rólam. (Tudom, ez is csak rajtam múlik, de néha rákenhetem én is másra….)

Szóval, süt a nap, a madarak csiripelnek, én meg … hm, hm, hm… kicsit úgy éreztem, tele van a hócipőm: néhány dologban előre lépést továbbra sem észlelek, és ha nem tennék meg annyi mindent az eredményért, akkor mondhatnám magamnak, hogy kussoljak, meg vessek magamra, de így…, egyszerűen gőzöm sincs, mit tehetnék még.
De tudom, felállok, és megyek tovább és csinálom a dolgomat.

(De jó, hogy a bejegyzés vége lemaradt és a cím is a megszületésekor. Mobilon való blogolás már csak ilyen. De pótoltam.)