Egy hete felhívott egy régi barát. Talán egy éve, hogy utoljára beszéltünk. Kérdezte, hogyan vagyok. Szóba került a páros, vagyis inkább a páratlan életem. Mondtam neki, egész jól érzem magamat így, és tulajdonképpen nem igazán erőltetem, hogy nekem legyen valakim: egyedül remekül elvagyok, a szex se hiányzik.
És a szerelem, kérdezte kissé furcsállva a válaszomat. Nos, itt megakadtam, mert erre mit is mondhattam volna.
Már rég megállapítottam, hogy a szerelem egy fura dolog. Egy érzés, ami szép és jó. Olyasmi, mint a szeretet. És szerintem nem kötelező, hogy az, akihez ezen érzések fűznek, mellettem, velem legyen. Miért szabnám meg a kellemes és szép érzéseimnek, mit csináljanak, kihez és meddig fűződjenek?
A szerelem jó dolog. Van és kész. S ha az engem nem zavar, hogy a férfi, akibe esetleg szerelmes vagyok, nincs velem, akkor meg maradhat. Nem?