Hazafelé, ahogy az orrom fagyott lefelé, azon gondolkoztam, vajon feltalálták-e már az orrsapkát vagy ilyesmit. Igaz, az utóbbi pár télen ez a kérdés mindig felmerült bennem.

Aztán elégedetten megállapítottam, hogy máshol nem fázom. A gyapjúbundás téli cipőm védi a lábamat, a pomponos kötött sapkám a fejemet (az arcomat kivéve), a vastag sál a nyakamat, a pamut, kockás nadrágom és a térdzoknim a lábszáraimat, a majd’ térdig érő téli dzseki a törzsemet és bundás kesztyűk a kezeimet.

Nem vagyok télrajongó (leginkább a hideg miatt), de ha jól beöltözöm és mozgok folyamatosan, akkor észre sem veszem a zordat.
Kivéve az orrom.

Más: a múltkoriban emlegettem a kedvenc teámat. Most újabba szerettem bele, nem feledve a régit. A Pikvik áldásos találmánya a szilvás gyümölcstea vaníliával és fahéjjal megbolondítva.