Mikor a darált kekszet gyúrtam össze a gesztenyemasszával, már megingott a hitem abban, hogy ebből ehető süti lesz. Pedig egyszer, nem is oly régen, finomat kreáltam.

Aztán csak összeállt a tészta. A puding első rétegének felkenése megint a rémületet vágta volna belém, ha hagyom, de nyugtattam magam, akkor legfeljebb csak bolti pogácsát fogok tálalni.

A tejszínhab volt az utolsó réteg a süti tetején, majd ma reggel a reszelt csoki díszítésként. A gyerekek részére elkülönített adagot megkóstoltam, de előtte elmondtam egy szurkoló imát. És lám, ehető volt. Már jó kezdet, gondoltam.

A vég pedig az lett, hogy agyon dicsérték, és receptjét kérték.

Istenem, bárcsak minden legalább így sikerülne, csak egy kicsit több önbizalommal és hittel!