Ezt jól kitalálták a gyerekeknek. Gyereksziget. Tökéletes program egy egész napra, akár egy egész hétvégére. A kőcök biztos nem unják meg, mindig találnak valami újat, valami izgalmasat. Ha már fáradtak, akkor lehet pihis játékot választani, ha még frissek, vagy új erőre kapnak, akkor annyi féle ugrálós, csúszkálós lehetőség van, győzze a szülő kivárni, míg megunják. Kisebbiket órákon keresztül igyekeztem az állat-simogató felé terelni, meggyőzni, hogy menjünk arra, mert milyen jó lesz az. Nem és nem. A szigeten való tartózkodásunk végén jártunk már, mikor utunk az állatok mellett vezetett el. Gyermekem “Állatkert!” felkiálltással a kerítés felé vetette magát. Ennyit erről, gondoltam magamban. Ha rajta múlik, még mindig ott ácsorognánk a szamár és a lovacskák kerítése mellett, és gyönyörködnénk bennünk, illetve gyermekem igyekezném meggyőzni, hogy nem és nem lehet hozzájuk bemenni, és megsimogatni őket. Egyébként felettébb érdekes a viszonya az állatokhoz. Úgy fél méter távolságból imádja őket. Na, jó. Azért néha a maga furcsa módján meg is simogatja őket, lehetőleg a fülüket, farkukat, és a hátukat fordított irányban (hátulról előre a szőr növésével ellentétes irányban). Különös az is, hogy használják, élvezik a modern, nyugati játékokat, de a régi, hagyományos magyar játékok kuriózumként ragadja meg fantáziájukat, érdeklődésüket. A nagyobbik kb. egy jó félórát dobálta labdával az edényeket, a kisebbik türelmesen várt, hogy beleülhessen a kosár körhintába. A Lánc-hídon a gyerek-délelőttön/napon fakardot és fapajzsot és fapuzzle-t kértek, hogy vegyek nekik. Ja, és a hosszabb mesék között is a kedvesebbek a magyarok: Vuk, Ludas Matyi, Szaffi. Csak tudunk mi, magyarok, valamit!