Vannak kérdések, melyekre csak én tudom megadni a választ saját magamnak. S vagyok olyan önelemző típus, hogy meg is teszem.
Példának okáért ma hajnalban, reggel a torna mellett ezzel kezdtem. A kérdést feltettem, és addig keringtem körülötte, hogy a választ is megkaptam – magamtól – egy idő után.
A lényeg ezután jön. A változtatás. Megoldom. Ezt is.

Aztán vannak kérdések, melyek válaszainak meghallására, úgy tűnik, még nincsen fülem, vagy ha meg is hallom, nem vagyok képes elfogadni azt, így másnak kell szájba rágósan elmondani nekem. Egyes témák esetében már úgy vagyok, hogy ˝valaki végre mondja el nekem, mi az út vége, mert ez így jelenleg nem biznisz˝, de azért reménykedem a pozitív végkifejletben. Mint egy izgalmas krimi esetében: az utolsó oldalakba belekukkantok. Ritkán, de ha kell, megteszem. Vagyis szeretném.

Ami pedig az elmúlt napokat illeti. Hm. Ilyen még nem történt velem, s ha igen, akkor nem tudatosult bennem, hogy úgy van. Mindenesetre az élményt köszönöm.