Mindig is a ˝kedvenc˝ kérdéseim közé tartozott, de manapság még jobban ˝szeretem˝, mikor azt firtatják a kíváncsiak, van-e valakim.
Számomra nem kínos, hogy nincs párom, pasim, akárkim, max. a reagálások zavarnak: vagy nem értik, miért nincs (pedig csinos nő vagy), vagy nagyon is értik, miért nincs (na, igen, a két gyerek), vagy tovább kérdezősködnek. De egyik sem feltételezi, hogy esetleg én magam választom, hogy így legyen. Ami valahol az igazság egyik fele. A másik felét pedig nem teszem ki a kirakatba.