Írnék én, esküszöm, valami velősebbet is, de napközben továbbra is csak a telón tudnék (csak ha nagyon kikívánkozik), otthon pedig vagy van időm, kedvem és ihletem, vagy nincs.

Tegnap délután peonzaért rohantam a kisebbikkel egyik bolttól a másikig, mert a múltkorában vettet vagy elhagyta vagy ellopták tőle. A harmadik coop-ban sikerrel jártunk, így megvolt az öröm. Utána otthon mosogatás, vacsora, majd a nagyobbiknak a beígért masszázs, amivel tulajdonképpen nekem tett szívességet.
Az este zárásaként családilag a McLeod lányait néztük (mindhármunk nagy kedvence). Negyedtízig még egy oldást csináltam magamnak, ami egyszerűbb és gyorsabb volt, mint gondoltam, hogy lesz. De ha gondosan visszaemlékszem, akkor ezt kértem az oldás elején.
(Jobban szeretem, ha egy másik kineziológus csinálja nekem az oldást, de hát nem akaszthatok le a szögről bármikor egyet, így a szükségben én is megteszem saját magmnak.)

Szóval, újfent sűrű napokat élek, ami egyfelől csendes, hiszen a munkahelyen nem mindig fullos a munka. Néha ez bosszant is, mert úgy érzem, a magam elé bámulós időt jobban, hasznosabban is eltölthetném.

No de, máskor meg az ellenkezője van. Tehát inkább maradjak annyiban, hogy így jó, ahogy van. Egyelőre.