Fél délelőttöm arról szólt, hogy azt az élményt éljem át, micsoda tünékeny, ábrándok teli világban élek. Mert nem csak virtuálisan van világa az illúzióimnak.

Mi igaz a világomban? S ha mindez csak illékony, felesleges színház, hol kezdődik az Igazság? Mit keresek én ebben a világban? Mire és minek?

És így tovább. Ballagok az őszi, napfényes utcán, kezemben a nehéz szövetszatyrom, és torokszorongatóan nevetségesnek érzem az összes tettemet ebben az életben.

A céljaim? Mintha egyre távolabb kerülnének tőlem, pedig tudom, hogy azok nekem valók, azok én vagyok és azok által megvalósíthatnám, amit szeretnék.

Feladni vagy elengedni? Egy kis pihenőt tartani. Talán maguktól egyenesbe kerülnek. Kerülök. Velük.